Jarmila

 - Az első kívánságom, hogy kívánhassak én is - mondta Jarmila, s kicsit elpirult. Fura lehet ezt hallani egy aranyhaltól.

 - Rendben - bólintott Gaborbá, a huszonnégypikkelyes, hétuszonyos, porcelánhasú, vénségesvén nagyhal. Megigazgatta gyapjúsálát lengőkopoltyúja fölött, a huzatos Kockatóban, egy öreg fűz vízbe nyúló gyökerei közt, ahol beszélgettek. 

 - A második kívánságom az, hogy énekelhessek. Igen, énekelni szeretnék! - bátorodott fel a kis aranyhal.

Gaborbá összevonta a szemöldökét:

 - Ám, legyen! Ha csakugyan ezt szeretnéd...

Jarmila buzgón bólogatott. Szívesen lemond a harmadik kívánságról, ha énekelhet. 

                           ***

Dúdolgatva, semmivel sem törődve indult hazafelé, a Kockató felső csücske irányába, mint mindig, partközelben. Már csak azt vette észre, hogy valami szúrja a száját. Soha nem érzett még ilyen éles fájdalmat. Smaragd-szeme kitágult, aranyszín uszonya, kopoltyúja elfehéredett: jaj!

Mezítlábas Baskó állt a parton. Kezében horgászbot. Elég esetlenül tartotta, látszott rajta, hogy nincs gyakorlata az ilyesmiben.

 - Bocsáss meg! - mondta, s óvatosan kipiszkálta a halacska szájába akadt horgot. Jarmila mosolyogni próbált. Nem ment, ügyetlen kis grimasz jelent meg a képén. 

Baskó, még mindig sajnálkozva, egy vízzel telt uborkásüvegbe pottyantotta a zsákmánynak pici, de mégiscsak halat. Hazaviszem, gondolta, megmutatom Melitonnak, Borinak, Bíró Lacinak meg a többieknek, aztán majd visszahozom ide. 

Jarmila, még mindig sajgó szájjal, némán tűrte, hogy vigyék. Otthon Baskó az ablakpárkányra tette az üveget, s ott gyönyörködött a vízben csillogó halacska táncában. 

Hát még, ha megtudod, hogy énekelni is tudok, gondolta Jarmila,és azonnal rá is zendített:

Dióhéj a csónak,

aranyvarangy, csücskösbéka,

leveli,

Benne ringatóznak...

Baskó tátott szájjal figyelte: ilyet még nem pipált, éneklő hal? Közelebb húzta nagy barna foteljét, s áhítattal hallgatta az éneket: 

Dióhéj a csónak,

aranyvarangy, csücskösbéka,

leveli,

Benne ringatóznak...

Késő délután volt már, Mikor Meliton bekopogott. Baskó, homlokán vizes borogatással gubbasztott a fotelben. Egész eddig Jarmila énekét hallgatta. Olyan volt, mintha megakadt volna a tű a lemezen. Újra meg újra elkezdte ugyanazt a dalt. Csak azt az egyet!Baskó agyongyötörten nézett Melitonra:

 - Szeretnéd? Kéred?

 - Jé, éneklő hal? - vigyorodott el Meliton, és kérte. Boldogan cipelte   haza az uborkásüveget, s benne Jarmilát. Otthon ő is a párkányra tette. Jarmila előbb gyanakodva pislogott az üvegben, de hamar rázendített újra:

Dióhéj a csónak,

aranyvarangy, csücskösbéka,

leveli,

Benne ringatóznak...

Meliton áhítattal hallgatni kezdte Jarmilát. Majd várta, hogy a halacska új dalba kezd. De nem:

Dióhéj a csónak,

aranyvarangy, csücskösbéka,

leveli,

Benne ringatóznak...

Ideje nyugovóra térni, dünnyögte Meliton, s hogy Jarmila is elcsendesedjen, fürdőköpenyével, ahogy a madarak kalitkáját szokták egy alkalmas ronggyal, betakarta az akváriumot. De Jarmila nem tért nyugovóra:

Dióhéj a csónak,

aranyvarangy, csücskösbéka,

leveli,

Benne ringatóznak...

Meliton fejét a kispárna alá dugva próbált elaludni a szomszéd szobában, de nem sikerült. Felült az ágyában és azt gondolta, hogy reggel átviszi Pamutnak a halat. Praktikus hal, gondolta, s miközben ezt gondolta, medvebundája alatt elpirult, égett két medvefüle. Pamut vak, győzködte magát Meliton, Pamut nem látja, de hallhatja ezt a halat. Ez a hal direkt Pamutnak lett kitalálva! Dalol, mint egy madár, de nem szórja tele a lakást pihetollal, nem veri ki a maghéjat a tálkából és nem pocskolja ki az ivóvizét.

 - Mit kezdjek én egy hallal? - kérdezte Pamut, de mikor A medve elmondta, hogy ez itt egy éneklő hal. Majd meghallod, tette hozzá. Pamut megadón bólintott. 

                         ***

Baskó és Meliton napokig elkerülték Pamut házát, ezért nem is tudhatták, mi történt. 

Pamut türelmesen hallgatta Jarmilát. Egy darabig.

 - Szeretnél egy másik dalt? - kérdezte Pamut a kis haltól. - Akarsz egy másik dalt? Akkor figyelj! 

Jarmila figyelt. És akart!Többet! Még és sok új éneket! Pamut alig győzte. 

Baskó és Meliton meg alig hittek a fülüknek, mikor összeszedve minden bátorságukat, végre bekopogtak Pamuthoz. Ezeket tőled tanulta? Lassan koncertet adhat, mondták szinte egyszerre. 

Igen, és itt az ideje, hogy visszavigyük a tóba. - mondta Pamut.

Vissza is vitték, vissza is dobták. Ha nem hiszed, menj el a Kockatóhoz! A saját füleddel hallhatod, ahogy Jarmila , szebben, mint a nádirigó,, majdnem úgy mint Pamut bánatában, jókedvében, napestig énekel...

Bíró Laci szerint ez az egész, így, ahogy van, butaság! Jarmila soha nem élt a Kockatóban. Soha nem élt, így nem is énekelhet. Ha valamit mégis hallassz, az a nádasban bujkáló  tavaszi szél lehet. De honnan tud ennyi éneket?