Búth Emília

  VÉGÜL Néha úgy érzem bele- fulladok az élésbe, és nem értem, hogy mi ez a lázas igyekezet. Talpam alatt nincs biztos pont: sodródom — meddig még hold-szín horog: kegyes rím a szöveg ide vezet. Ez a part vagy a másik? A csend kavicsokkal játszik. Át nem írhatom a törvényt, ennél többet egyetlen lélekvesztő sem bírhat el — mikor már minden megtörtént.

  SZEMTŐL-SZEMBE’ Messziről jött mondhat bármit? (még egy enter s rímel) gallyat tördel levelet tép névvel teljes címmel ez a szél kifordítaná  ernyőmet ha volna  reggelre a pipacsokat  biztos letarolja itt van május közepe  és mi fűiünk (mint télen)  Állig húzva takarómat  m’ért vagyok még ébren Kartal, 2014. május AHOGY VAN Ha csupán az öregség volna most nem reklamálnék (miért teszem)  nem tart kilincset nem rak polcra nem akar engem a saját kezem sok idő míg a tájleíró  költeményben tisztáshoz érkezem: nap irdalta variáció Tiltótábla nincs gondoljrám-forma  virág nyílik  Hess gravitáció Farkasalma könnyű lampionja  rezdül egy szajkó zavartan (ez fáj)  mikor még semmi nincs kimondva esélytelen visszhangja is elszáll  Itt tekintettel hajlott koromra  persze hogy íródik a leltár

STIMMEL Össze borítom két tenyerem,  minden stimmel.  Kis jóindulattal még ez a  vers is rímel.  Mélységes a csend: végtelenség,  tágas kürtő.  Bogár, szárnya rezzen etlen. Itt  csak a fű nő. A FöSTŐ Egy nap kitaláltál a békét. Megtervezte közepét, szélét. Beleírta határt zölddel.  Ecsetkéjével felhordva kékjét,  Rajzolta, rajzolta a képét. Kerekített föntre egy Napot.  Ez kész, mondta és hazaballagott.  DÚDOLOK De hiszen sírnom kéne, de hiszen Únok reggelt, felkelést… meg mindent… Darab szappant, bőrömön a vizet, Orromon a viszkető sugárt… Lehetetlen, hogy semmi, ha muszáj okának lenni – mire a vihánc? Ki vagy te, aki engem ma így vársz? TÓTÁGAS A  nagy öröm ritka.  De fejreáll a gond, a baj – minden fordítva:  jársz égi vízen. Jaj,  kedves Tótágas,  csak azt ne mondd, hogy a világ nem elég tágas – mert még elhiszem! KIBIC Szél tépi, nyög az akác. Az vagy, egy rakász szerencétlenszég, mondja a pösze, kinek ...