MOST

 MOST

Gyerek vagy és félsz. Hát nem is nézel oda!
Égen himbálódzó csillék: sárga, türkiz,
piros, kék, zöld objektumok lakják (kik soha
nem hagyhatják el) a télre néző szűk kis

szoba légterét. Lengőhinták, cérnára
fűzött papírmadarak a szavak. Ernyő
nyílik. Fény feszül: „a kötéltáncos álma
áll azon”. S egy mondat gazdátlan tör elő

gyöngyöt kapirgál benne az elhagyott ház
udvarán a kakashinta mély árnyéka.
Nincs kérdés, segítő kéz vállra, derékra.

Most? a hold késsel hámozott alma héja: 
(nincs biztonsági háló, csak vak tolongás)
fél-álom hever a padlón — Téged formáz.