PAMUT ELPIRUL

TUD EZ A BORI

 

Pamut vak. Óckodik, idegenkedik a gépektől. Talán fél, hogy véletlenül rossz gombot nyom meg? Nincs konyhai robotja, fakanállal keveri be a palacsintatésztát. Porszívó helyett seprűvel takarít. Vizes haját a napon szárítja. Tálban, szivaccsal, vagyis kézzel mosogat. Telefonja sincs. Azaz nem volt. Eddig!

    Összefutottak hát a nagy hírre. Pamut tegnap kapta. Érintőképernyős!

  — Muti…  — furakodott közelebb, kismedve szemét kerekre nyitva, Meliton.

  — Tud fényképezni is? — kérdezte Bori.

  — Minek egy vaknak csúcs-mobil… — motyogta Bíró Laci. Halkan persze, mert nem akarta megbántani Pamutot.

  — Mit mondtál?

  — Csak azt kérdeztem, hogy mit tud ez a kütyü, amit a többi nem?

   Magyarázkodás helyett Pamut kis bemutatót tartott: kezében a mobillal lassan körbefordult. A telefon megmondta, amit a kamerája látott. Mondta, hogy: ablak, előtte függöny. Mondta, hogy: egy szék, ami üres. Mondta, hogy: egy asztal, rajta kockás terítő. Aztán hogy: egy medvebocs, aki boldognak tűnik…

  — Vagyis… ez azt jelenti, hogy Meliton mosolyog… — bólintott Pamut.

  — Hűha… — csettintett Bíró Laci. Óvatosan kivette Pamut kezéből a telefont, s a plafon, illetve a tányérforma csillár felé fordította. Zuhanyrózsa, mondta kis szünet után a mobil, majd hozzátette: nem vagyok benne biztos!

     Ezen jót nevettek. Hogy zuhanyrózsának nézi a csillárt.

   — De a színeket tudja! — mentegetőzött zavartan Pamut. — Mosás után össze tudom majd párosítani a zoknijaimat…

  — De neked csak fehér zoknijaid vannak…  — akadékoskodott Meliton.

  — De ha volna neki piros, kék, zöld, sárga… — ellenkezett Bori —, akkor…

  — Ugyan, én a születésnapomra direkt felemásat kaptam… az most menő! — dicsekedett Bíró Laci.

  —  Megmondja, hogy hány fok van odakint, süt-e a nap, mikor lesz legközelebb telihold… Elmondja, nagyjából —köszörülte a torkát Pamut —, elmondja, hogy mi van a fotón. Hangosan számol. Leírja, amit diktálok. Ír, számol, olvas. Felolvassa a levelet. És bármit felolvas!

  — Könyvet is? — szólt közbe halkan Bori.

  — Könyvet is —bólogatott Pamut.

  — Akkor holnap már ne is jöjjek?

  — Jaj, dehogynem!

   És Bori másnap, csütörtök délután, ahogy szokott, jött. Leültek a konyhaasztal mellé, Bori kinyitotta a könyvet ott, ahol legutóbb abbahagyták. És Pamut, szokása szerint, a konyhaasztalra könyökölve hallgatta a folytatást. És úgy nézett maga elé, ha hiszed, ha nem, mintha mozifilmet, diavetítést látna. Tud ez a Bori! A mobil meg ott lapult Pamut zsebében.

Ha fel szeretnéd hívni, kérdezd meg Melitontól, ő tudja Pamut telefonszámát.

 

PAMUT ELPIRUL

   - Te még soha nem tettél rosszfát a tűzre? - kérdezte

Meliton, s mint jólnevelt kismedvéhez illik, lesütötte a szemét. Lehet, hogy túl messzire ment? Vajon tud-e rosszalkodni, aki nem lát? És hogyan? Pamut jó kislány, Pamut segítőkész, mindenki így ismeri. Még soha senkitől nem hallott rosszat róla. Pamut elpirult, mintha belelátott volna a kismedve fejébe.

   - Úgy érted, csináltam-e olyasmit, amiért szidást kaptam?  

   - Vagy büntetést - bólintott Meliton, és közelebb húzódott. Ketten ülnek a keskeny ebédlőpadon, mögöttük a konyhaszekrény, szemközt az ablak.

Az utca túloldala már eltűnt az esti szürkületben.

Pamut lassan mesélni kezd.  

Évekkel ezelőtt történt. Nyár volt, meleg, napsütötte. A nénikéjénél töltötte a vakációt. Amita szelíd, jóságos asszony, ő tanította meg Pamutot fára mászni, sálat kötni, szilvásgombócot gömbölygetni, s jókat tudtak ketten nevetni is. De egyszer olyat tett, amit addig s azóta sem, soha. Megcibálta

Pamut haját, csípős,  tenyerével rávert a fenekére. Hogy miért? Mert Pamut nem fogadott szót. Szaladt,

lefelé a domb oldalán, pedig Amita megtiltotta.

Pamut napokig könyörgött Amitának, hogy elengedje Mesikével szalmavirágot szedni a

Kopaszhegyre. Amita féltette Pamutot, de addig-addig könyörgött a két lány, hogy a néni végül bólintott:

   - Rendben, elmehettek, de ...  emelte fel bütykös mutatóujját - csak felfelé szaladhattok, lefelé nem! Eszetekbe ne jusson! Értitek?

Csak óvatosan! Pamut és Mesike a kökénybokrok közötti keskeny ösvényen kapaszkodott fel a hegy oldalán. Ne szaladj,

kuncogtak, nevetgéltek. Lábuk alatt gyér fű, hámló, morzsolódó szikladarabkák, kövecskék. Szuszogva, 

kifulladva értek fel. Ücsörögtek kicsit. Mesike elnézett a távolba, oda, ahol a Kopaszhegy és az ég találkoztak.

Azután becsukta a szemét és elmesélte Pamutnak, mit lát. Pamut buzgón bólogatott. Szép, mondta, s megpróbálta elképzelni, bár igazából még soha

nem látta a tengerkék eget, a tejszínhab fehér bárányfelhőket. Azután zirgő-zörgő szalmavirágot, susogó árvalányhajat szedtek. Mikor teli lett a markuk, elindultak haza. Pamut ötlete volt, hogy másik úton menjenek. Mesike elöl, a nyomában Pamut. Mesike a tarkóján érezte Pamut leheletét. Már csak pár méter volt hátra a Kopaszhegyből. Hegy?

Még dombnak se

mondható.

- Szaladjunk? - kérdezte Mesike. Pamut gondolkodás nélkül bólintott. És uccu neki!

Futottak. Mesi elöl, mögötte Pamut. Lábát kapkodva szökdécselt, aztán röpült, mint a madár. Copfja, mint az elszabadult papírsárkány két oldalsó farkincája, vállát, nyakát verdesve lebegett, lobogott, csapkodva úszott vele a levegőben.

Olyan gyorsan történt az egész, hogy Pamut nem is emlékezhet pontosan. Megcsúszott? Megbotlott? Csak azt érezte, hogy: mint oldalára hengeredett lyukas bádoghordó, pörög-forog, bucskázik, gurul, gurul valahová, valamerre. Le, le a domboldalon, át az épp ott kanyaruló úttesten. Szerencsére éppen nem jött autó.

Nem jött arra senki. Mesike

felsegítette Pamutot. - Jaj, te vérzel! - Mesike belekarolt Pamutba. Gyere, ezt be kell kötözni! A bányamentők voltak a legközelebb, oda mentek.

Sebek ellátva, kitisztítva, térd, könyök, homlok sebtapasszal beragasztva: így állítottak haza.

Amita összecsapta a kezét:

 Mit csináltál! - s már neki is esett Pamutnak.

Cibálta a haját, s csípős, széles tenyerével ütötte a fenekét: - Nem megmondtam, hogy lefelé nem szabad szaladni!

Még most is cseng Pamut fülében: nem megmondtam ... nem megmondtam ...

Míg Pamut mesélt, a kismedve úgy érezte, a konyhában nyár van, süt a nap. Még akkor is sütött, amikor Amita néni széles, csípős

tenyerével Pamutot fenekelte.

 Jaj, szegény! - sóhajtott Meliton.

  - Kicsoda? - kérdi Pamut. - Hát a néni! Biztos nagyon megijedt.

   - Meg - bólintott Pamut.

   - Kikaptál.

   - Ki.

   - És? Megérte? - kérdezte Meliton.

   - Szerinted?

Pamut elpirul. Ketten ülnek a keskeny ebédlőpadon, mögöttük a konyhaszekrény, szemközt az ablak. Az utca túloldala már eltűnt az esti szürkületben.

MEGGYMAGOT TALÁLNI

Borit az utóbbi időben kerüli a szerencse. Bori kerüli a szerencsét? Vonzza a gondot, a kellemetlenséget, a bajt. Mondhatnánk azt is, hogy Bori mostanában szerencsétlen, de ne szaladjunk előre, ne hamarkodjuk el! Tény, ha nem visz ernyőt magával, mikor elmegy otthonról, biztos esik az eső. Ha viszi, egész nap cipelheti a táskájában, mert akkor meg hétágra süt a nap. Ha esik az eső, ha nála az ernyő, akkor meg fúj a szél, kifordítja, megtépi a selymet, s Bori bőrig ázik. Ha siet valahová, lekési a buszt. Ha eléri, akkor defektet kapnak. Ha körömvirágot ültet, nem kel ki a mag. Ha kikel, a zsenge palántát földre dönti, megdézsmálja valami állat.

Csiga lehet -  mondja Pamut együttérzőn, s lelki szemeivel látja is a csigát. Pamut vak, még soha 

nem látott körömvirágot sem, de ismeri az illatát, tudja, hogy milyen. Teát lehet főzni belőle, vagy krémet mindenféle sérülésre, sebre. Van egy maga készítette vaskos albuma, amiben préselt növényeket gyűjt. Körömvirágja is van. Pamut csigaházakat is gyűjt. A borsónyitól, a gesztenye méretűig, sokat megtalálhatsz a polcán. Még soha nem nézett farkasszemet vele, de a csigáról tudja, hogy mákszemnyi tojásból kel ki, s a csigával együtt nő a háza. Van egy Cypraea Tigris nevű porcelán csigaháza. Hideg, sima tapintású, persze már lakatlan. Épp belefér az ember markába. Pamut hallotta, hogy ilyen csigaházzal fizetni is lehetett. Ez a korallzátonyok környékén, moszatokkal, pici polipokkal táplálkozik. Bori körömvirág pusztítója közönséges kerti csiga lehet. Pamut minden fontosat tud a világról. Pamut a maga módján lát, szokta mondani Etus néni, s akkor ez így is van!

Csiga lehet… - bizonygatja Pamut.

Én tényleg vonzom a bajt! - Sóhajtozik rendületlenül Bori. 

A konyhaasztal mellett ülnek. Előttük, egy cifraszélű tányéron meggyespite. Etus néni hozta Pamutnak, hogy meg tudja kínálni a vendégeit. Bori most vendég, Pamut nem is tétovázik:

Ne szomorkodj, egyél sütit! 

Bori elvesz egy darabka pitét. Beleharap. Felszisszen:

Jaj! – forgatja a szájában, majd óvatosan tenyerébe köpi a meggymagot.

Mi baj? – áll meg a rágással Pamut, mert időközben ő is belekóstolt egy pitébe.

Meggymag! Ráharaptam… – mondja durcásan Bori. – Látod, erről beszélek! Ez olyan, mint a 

kifordult  ernyő, a defektes busz, meg a csigarágta virág… üldöz a balszerencse!

Dehogy, épp ellenkezőleg! – mosolyog Pamut. – Meggymagot találni gyümölcslevesben, 

pitében, direkt szerencse! Nem tudtad?

Bori nem tudta! Gyanakodva szorongatja markában a meggymagot, de láss csodát! Egész délután süt a nap, s most, mikor hazafelé ballag, sem ered el az eső, pedig ő Pamutnál felejtette az ernyőjét. Vajon ez most már mindig így lesz?

VIRÁG HELYETT

   - Ez nekem magas... - dünnyög Meliton. 

   - Neked magas, Pamutnak meg nem elég kézzel-fogható... - hümmög Bíró Laci. Mást kell kitalálni. Eredetileg azt tervezték, hogy esti árnyjátékkal lepik meg Etus nénit, de a helyzet sötétebb, mint gondolták. Melitonnak meg lehet magyarázni ezt is, de Pamut vak. Fogalma nincs arról, mi az, hogy árnyék. Ha egy lámpa, vagy valami más fényforrás elé állsz, árnyékot vetsz a földre, a falra. A fény egyenesen halad, nem kerül ki, nem megy keresztül rajtad. Ha például süt a nap, s Bori (miért mindig ő?) Pamut és a Nap közé áll, Bori árnyékot vet Pamutra. Pamut ezt érti, érzi, hogy hűvösebb lett, de elképzelni mégsem tudja, milyen az árnyék. Pedig Pamut képzelete páratlan. Talán ők közelítik meg rosszul a kérdést. Persze, ha idejük volna, elmagyarázhatnák neki, de szorít az idő. Bori nem is tétlenkedik. Míg Bíró Laci a fejét vakargatja, állát simogatja, ő már vissza is jött a konyhából. Kezében négy, nagyjából egyforma fakanál. 

Arcokat rajzoltak, fület, hajat ragasztottak, nyakkendőt kötöttek a fakanalakra. Pamut fakanál-bábjára Bori csukott szemeket, hosszú szempillákat kanyarított. Meliton bábuja, mackóhoz illő, csinos papírfüleket kapott. Borié gyapjúfonalból kócos hajat. Bíró Laci emberkéje csokornyakkendőt viselt. Etus néni össze is csapta a tenyerét.

   - Találóak, - mondta, s már alig várta az előadást. 

A ruhaszárító kötélre felcsipeszeltek egy nagy lepedőt. Ez a paraván. Meliton kisszékre állt, hogy égre nyújtott karjával ki tudja dugni a lepedő fölött a fakanál-mackó buksi fejét. Bíró Laci rogyasztott kicsit a térdén, hogy ne látszódjon a nézőtérről a homloka. Bori kényelmesen, ugrásra készen várja a jelenést. 

Pamut, torkát köszörülve előáll: 

   - Igazmese - mondja, s meghajol a rendező, Bíró Laci utasításai szerint. Meghajol, s közben meghajtja a kezében szorongatott csukott szemű babát. 

Taps.

Csend, izgatott pusmogás a paraván mögött. Kisvártatva felbukkan a papírfülű mackó. Néz erre, néz arra. S most, mintha meglátna valamit a földön. 

   - Katica, katicabogár - mondja, s közben megjelenik a színen két másik figura. Egy kócos hajú meg egy csokornyakkendős fakanál. A kócos közelebb hajol:

    - Jé. Csíkos katica?!

Mire a harmadik:

   - Á, csak egy krumplibogár! 

Bíró Laci most felnyúl, kinyúl a paraván mögül, s úgy tesz, mintha mutatóujjával odébb pöccintené a bogarat. A bogár repül. Legalább is úgy tűnik... a három fakanálfej egy felé, a bogár után les. Még Pamut csukott szemű babája is majdnem eltalálja az irányt. 

Nevetés. Taps. Etus néni, ahogy Gilicétől látta, biccent. Úgy tesz, mintha először hallotta volna a történetet. Pedig szinte naponta hallja. Felemlegetik, ha szomorúak, ha vidámak. És tudod, mi az érdekes? Hát az, hogy mindig ez a vége. Taps, mosoly. Na jó, most még jön a süti, a bodzaszörp, amire Etus néni ma meghívta Borit, Melitont, Bíró Lacit és nem utolsó sorban Pamutot, s ők virág helyett ezt hozták ajándékba.