SZEMVIDÍTÓFÜ

ADD TOVÁBB

Birkuci, rendes nevén Bíró Laci, nem szokott álmodni. Etus néni szerint Bíró Laci álmodik, csak elfelejti, mire felébred. Mások is vannak ezzel így. Meliton emlékszik. Neki visszatérő álmai vannak. Leggyakrabban utazni készül valahová és keres, válogat, pakol egy bőröndbe. A bőrönd hol csíkos, hol kockás… piros, zöld, lila…  egyszer vászon, másszor bőr. A lényeg a pakolás, amivel Meliton soha nem készül el időre. Addig-addig pakol, jár szekrénytől-szekrényig, válogat,  fiókokat húzogat, hogy a végén lekési a vonatot, a buszt, a léghajót. Esetleg felébred idő előtt. Bíró Laci nem álmodik? Bori annál többet. Ha volna olyan, Bori megnyerné az álmodó olimpiát. Bajnok, ahogy mesél. Bori, mint egy élelmes madár, aki felfedez, meglát, fölcsippent minden apró, mégis  alkalmasnak tűnő pitypangpihét, szél pörgette szalmaszálat, fűbe gabalyodott cérnadarabkát, hogy  kibélelje velük a fészket, amit éppen épít. Maradjunk annyiban, hogy Bori semmit nem hagy veszni. Minden nappal történt apróságot belesző a következő álmába. Aztán másnap (kiszíneznie sem kell, olyan jókat álmodik) meséli is fűnek-fának, ahogy most is. 

   Bíró Laci nincs itt. Még nem ért ide. Tegnap megígérte, hogy jön. Tegnap, a Berek mögött, a Nyirkásban jártak, Bori, Meliton meg Birkuci. Teának való füveket gyűjtöttek. Sok növényt ismernek Etus nénitől, de a Nyirkásban mindig rábukkannak valami olyasmire, amit még soha nem láttak. Tépnek róla egy levélkét, majd Etus néni segít. Azzal váltak el, hogy holnap, azaz ma, találkoznak Pamutnál. 

   Ketten ülnek az asztalnál: Bori és a kismedve. Bori beszél. Meliton feszülten figyel. Pamut, szokása szerint, kicsit távolabb, a sarokban köt. Bori széles karmozdulatokkal mesél:

   - Euphrasia vagyok, mondta és 

pukedlizett.

   - Pukedlizett? - húzza fel szemöldökét Meliton.

   -Igen! 

   -Az meg mi?

   -Hát, meghajolt s közben hátrébb lépett egy lépéssel.

   - De te azzal kezdted, hogy virág volt?!

   - Virág. Na és? 

   - Virág volt és pukedlizett. S persze beszélt. Azt mondta, azért jött, hogy felvidítson minket — mesél tovább Bori.  Meliton kismedve feje, mint a méhkaptár, tele zümmögő kérdésekkel. Időbe telik, míg kiválasztja a számára legfontosabbat. 

   - És sikerült neki? - kérdezi Meliton.

   -Még nem tudom - mondja Bori és Pamut arcát kémleli. Pamut a sarokban ül, kötöget (egy sima, egy fordított), s látszólag nem is figyel. Csak mi tudjuk, te meg én, s titokban Bori is sejti, hogy Pamut hegyezi a fülét. Vak, látni nem lát, de miközben köt, vagy mást csinál, ezer felé figyel. Ahogy persze most is.    -Pukedlizett, mit nem lehet ezen érteni - fordul Meliton irányába Pamut. Bori biccent: no ugye, hogy Pamut figyel. Köt, még inkább szigorú, egykedvű az arca, de hallja amit ők ketten, Bori és Meliton beszélnek.          

   - Rendben, meghajolt a virág. És azután? - akadékoskodik tovább Meliton. 

   - A virág, ahogy egy bűvész,  felém nyúlt, előhúzott a fülem mögül három apró, cakkos szélű, fehér-lila kelyhecskét. Tessék, mondta, add oda a barátaidnak! Azzal, se bű, se bá, sarkon-fordult. Vagyis, mielőtt eltűnt volna, földig érő szoknyáját két kézzel felhúzva (bokája, zöld csíkos harisnyája térdig kilátszott), bukfencezett egyet.  Bukfencezett… - fejezi be Bori. Meliton elvigyorodik.

   És ezt már Pamut sem állhatja nevetés nélkül. Még soha nem látott Euphrasiát, bukfencezőt pláne nem, de fülig szalad a szája, ahogy elképzeli.

   Lehet, hogy Euphrasia is így gondolta?