Versek 2024

 2024 — ÁPRILIS

 

 

Nem skicc, nem rézmetszet, nem fotó. 

Ez a kép (egyszeri) élő:

itt a rézsút szemerkélő 

napsütésben, mint fehér holló,

(hiába mondják, ne bomolj)

már születőben egy mosoly.

 

 

MUTATVÁNY

 

Színpadiasan homlokomra 

szorítani a kezemet,

akrobata mutatvány volna,

ahogy megmászni egy hegyet,

átlépni egy küszöböt, per hecc!

Nincs fogadás, kétség, te nyerhetsz. 

  

 

SZÖKÉSRE ÁLL

 

Átesem, mert szeretném tudni, 

mi van a ló túloldalán,

bár a szokás, szabályok mentén,

biztonságos sorokba ránt.

 

Körém zárul a tér.

Ez a vers még zsebembe fért —

álmomban egyedül… Én! Mentem!

Nyakamban a lét kolompja — 

ki emlékszik a bolondra?

 

 

SZÓ-LYUGGATTA

 

Mint pályaelhagyó rossz labda

gurul, gazdátlan pörög még.

Nincs aki utána szaladna,

hogy  megállj, megvagy öröklét!

Félrebillent fejjel nézi az

ember,  hogy ez nem lehet igaz…

Mázsás üveg-henger, mindent

letarol a tél — nincs Istent

kiáltanak csontra fagyott fák.

Van, szó lyuggatta kápolna —

térdre borulni snassz volna?

Lombos árnyékok nem takarják: 

lerombolt kertek és házak —

csírája sincs még a nyárnak.

 

 

INGET CSERÉL

 

Vegetálok, mint a magára

maradt kert, műveletlen.

Nem emlékszem már a gazdára.

Szokásaimat letettem:

kereket-old bánat és derű —

esetleges, véletlenszerű

már minden. A következő

pillanat, mint törleszkedő

macska dorombol, miközben fél 

szeme már az új zsákmányon.

Hold gubbaszt a fenyőágon.

Aki tavaszt vár, inget cserél…

A legmélyebb pont, 

nem az, ahol a Nap lement.

 

*** *** ***

 

MÉLYÜL

 

Génjeim továbbadásáról én már 

rég lemaradtam: 

bölcső-ringatásban, höcögtetésben

tapasztalatlan,

éjszakánként nem kelek fel nyöszörgő,

síró babához,

mozdulatlanságra kényszerít a tér,

létem bebáboz.

Saját szárnyakkal készülök a napra,míg 

a csend mélyül.

Hasonlítok-e akkor még magamra —

én, szavak nélkül. 

 

 

FUTÓTŰZ

 

Levele hull, sápad a tölgy —

az erdőben

futótűzként terjed a hír.

Tudomást szereznek  

róla a rokonok,

bár SMS-t egyik sem ír.

Hajszálvékony drótok 

mormolják, föld alatt,

az üzenetet: add tovább! 

Ágai közt fészkel a nap — 

beteg a tölgy? 

M’ért veti le a koronát?

 

 

EGYPERCES

 

Falnak vagyok fordítva

mint rég a rossz gyerek

Belesajdul minden bordám

levegőt se’ veszek

 

Szeretném jóvátenni 

Hiba? bűn? tévedés?

A szövetet szálakra bontani 

egyetlen pont kevés

 

 

Búth Emília