ESÉLY — 2012 ÁPRILIS

Cirokseprűre pattant az álom,
a redőnyt vihogó szél verte:
az idő 
(ez itt a halálom?) 
mintha megállt volna egy percre.

Ma éjjel 
megszaladt a szívem.
Éreztem,
nem üt a kezemre,
csak riadt bohócarcot kiken,
hát maradtam: 
próba, szerencse….

Olcsó puzzle, 
színhibás szóhalmaz,
vajon meddig tolhatom félre – 
tálon hámozatlan alma, az
elmúlás még nem esik kézre.

Ecc-pecc, 
beletörhet a bicskám,
málé gyereket, 
tarkón legyint:
nem látom a helyzetet tisztán,
veselkedjek neki tán megint?

Van szemem, 
van fülem, 
de nincs szám.
A mondat (utolsó?) itt kereng,
ha volna kinek, 
még megírnám:
a Hold helye mély kút idebent.